Szerelem?

Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,

Elrévedezni némely szavadon,

mint alkonyég felhőjén, mely ragyog,

És rajta túl derengő csillagok.

Én nem tudom mi ez, de édes ez,

Egy pillantásod hogyha megkeres,

mint napsugár, ha villan a tetőn,

holott borongón már az este jön.

Én nem tudom mi ez, de érezem,

hogy megszépült megint az életem,

Szavaid selyme szíven simogat,

Mint márciusi szél a sírokat.

Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,

Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.

Ha balgaság, ha tévedés, legyen
Ha szerelem, bocsájtsd ezt meg nekem!

/Juhász Gyula/

Alszik a szív

Aészik a szív, és alszik a szívben az aggodalom,
Alszik a pókhálo mellett a pók a falon,
Alszik a ház, az éber egér sem kaparkál,
Alszik a kert az ág a fatörzsben a harkály,
Kasben a méh, rózsában a rózsabogár,
Alszik a pergő búzaszemekben a nyár,
Alszik a holdban a láng, hideg érem az égen
Fölkel az ősz és lopni lopakszik az éjben.

Radnóti Miklós

A kérdések

Ott az égen, ott van
a Hold a Nap s a csillagok.
Ott van, köztük a tiéd s enyém
Valahol ott ragyog az ég tengerén.

De kiért dobbanjon a szív,
S miért lásson a szem szebbet,
Ha kit igazán szeretsz,
Téged többé nem szeret?

S miért jön újabb és újabb éj,
Ha nincs, ki téged átöleljen,
Nincs, ki testével melegítsen,
Csókjaival felmelegítsen.

Minek a Nap, ha a nyugtát
Csak egyedül csodálhatod?
S miért van, annyi csillag
Ha egy sem ragyog érted?

Amikor feljön a Hold
S tudom, hogy te is nézed
Lelkem sanyarú ködbe borul
Valamiféle hiány jár át.

S talán most kár ide minden talány
De mi oka minden rossznak?
A magánynak, a rossznak, a jónak?
S miért kell az emlékezet?

Fejem tele kérdésekkel.
Melyekre válasz kell.
De ki adja meg s mikor?
De ezekre senki sem felel.

Tágra zárt szemek

Nyisd ki a szemed, s nézz körbe!
Mondd, el mit látsz, de őszintén!
Most nincs senki más csak te és én,
Nincs, ki előtt szégyenkezz, nincs, kinek hazudj!
Engem becsapni úgy sem tudsz…
Ugye te is látod! Ugye te is!
Mi történik a többiekkel, miért ilyen prűdek?
Mint egy bábjáték olyan a világ:
mindenki előre mered, lassan lép egyet
és még egyet.
Megnézik a másik embert és mindent elítélnek:
Ha a másik meg nem felel, másol bűnét is ő vigye el?
Miért kell ez a felszínesség?
Mire jó ez a színjáték
Melyben mi is játszunk?
S e kérdéseket mind felteszik, magukban
De senki sem cselekszik!
Mondd meg miért! Mondd meg!
Mondd meg te miért ez az élet!
S azt hogy te mért így éled!

Első szerelem    

1

Pár ábrándos dalt mondtam el felőled
Félig suttogva, félig elzokogva,
De érzem, ott él minden szenvedésem
És boldogságom ez apró dalokba'.

S ha majd belőlem néma álmodó lesz,
E dalt mind, mind a szívemre tegyétek,
Hadd illatozza be a sírt szerelmed,
Hadd legyen édesebb az örökélet!

2

Mondják!... Sok mindent mondanak
Felőled, szépem, angyalom,
Hogy tőled elszakítsanak
S én mosolyogva hallgatom!

Legyen bár tenger a hibád,
Én soha észre nem veszem.
Te mindörökké szép maradsz,
Miként az első szerelem!

3

Tudod-e, édes, hogy szeretlek,
Tudod-e, mi a szerelem?
Oh hallgasd meg a vallomásom
És jöjj el, jöjj el énvelem!

De nem! E vallomással, érzem,
Örökké adós maradok
És ti örökké búsak lesztek,
Ti édes szerelmes dalok!

4

Az én szerelmem nagy titok,
Megsúgni sem merem
És mégis, mégis, mindenségem
E titkos szerelem!

A gyönyörűség, fájdalom
Mind elszáll csöndesen,
De bár titokban, rejtve, némán
Megél a szerelem!

Meghalni...    

Meghalni milyen szomorú lehet,
Mikor mienk még mind a kikelet.
Mikor a rózsák legszebb kora van:
Meghalni, elmenni magányosan!

Meghalni milyen szomorú lehet,
Mikor a köd már küldi a telet,
Mikor az őszirózsa oda van:
Meghalni, elmenni magányosan!

Mindegy! Ha nap ég, ha köd borong,
Szomorúak voltunk vagy boldogok,
Későn, korán, - keserű bárhogyan:
Meghalni, elmenni magányosan!

Juhász Gyula

Várlak

Egyre várlak. Harmatos a gyep,
Nagy fák is várnak büszke terebéllyel.
Rideg vagyok és reszketeg is néha,
Egyedül olyan borzongós az éjjel.
Ha jönnél, elsimulna köröttünk a rét
És csend volna. Nagy csend.
De hallanánk titkos éjjeli zenét,
A szívünk muzsikálna ajkainkon
És beolvadnánk lassan, pirosan,
Illatos oltáron égve
A végtelenségbe

József Attila

Álarcosan

Hát rossz vagyok? szótlan? borús? hideg?
Bocsáss meg érte. Hisz ha tudnám,
A világ minden fényét s melegét
Szórva adnám.

Kastélyokat. Pálmákat. Táncokat.
Ibolyákkal a téli Riviérát.
Vagy legalább egy-egy dús, összebújt,
Boldog órát.

De most oly nehéz. Most egy sugarat
Se tudok hazudni, se lopni.
Vergődő és fénytelen harcokon
El kell kopni.

Az Antikrisztus napjai ezek,
Csillog a világ szörnyű arany-szennye.
Röhögő senkik, balkörmű gazok
Szállnak mennybe.

S én lent vergődöm, és nem tudja más,
Hogy csöndem éjén milyen jajok égnek.
De légy türelmes. Jön még ideje
Szebb zenéknek.

Csak légy türelmes. Maradj, míg lehet,
Váró révem, virágos menedékem.
Most álarc van rajtam, zord és hideg,
De letépem,

Vagy szelíden, míg elfutja a könny,
Öledbe hajló arcomról lemállik,
S te ringatsz, ringatsz jó térdeiden
Mindhalálig.

Tóth Árpád